« áttekintésTuesday 3 January 2006

Majdnem harminc helyet javított – kitűnő Dakar nap Ellen Rohr és az M-osztály prototípusa számára

Ellen Lohr

Quarzazate / Marokko. A Dakar Rali negyedik szakasza szép sikereket hozott a Kwikpower Mercedes-Benz színeiben versenyző Ellen Rohrnak. Az idei sivatagi rali eddigi leghosszabb, 378 kilométeres, különlegesen nehéz szakaszán Lohr az összesítésben mintegy harminc helyet javított pozícióján, s a hatvanhetedikről a harminckilencedik helyre jött fel. Ezt az eredményt a 40 éves pilótanő az ő és a 35 éves navigátora, Detlef Ruf, közti kiváló csapatmunkának köszönhetően érhette el. A harmincadik helyen zárták az új Mercedes-Benz M-osztály rali-prototípusával a verseny ezen szakaszát. Ha a cél előtt 30 kilométerrel nem kapnak defektet, még előkelőbb helyezést értnek el.

 

Ellen Lohr: - Ma végre megmutathattuk, mit is tud az autónk. Ez a 387 kilométer telis-tele volt kavicsos szakaszokkal, homokdűnékkel és kanyargós útszakaszokkal, változatos és megterhelő is volt egyben. Navigátorom, Detlef, néhány nehézség ellenére kiválóan navigált az egész útvonalon. A tegnapi csalódás után, amikor az előttünk autózók felverte porfelhőből láttuk, hogy fikarcnyi esélyünk nincs jobb helyezést elérni, igazolódni látszik, hogy jó úton haladunk – a stratégiánk, miszerint lassan járj, tovább élsz, is helyesnek látszik. Ez jól esik. Különösen örülök a csapatunk nevében is, akik kiválóan felkészítették a prototípust a mintegy kilencezer kilométer hosszú versenyre.

 
 
airnergy